Élvezni az életet, vagy a munka gyümölcsét mindenképpen meg kell tanulni. Sajnos egy olyan világban élünk, ahol gyakran fel sem tűnik, hogy egymás után telnek el a napok, hetek, hónapok és évek, miközben mi ugyanabban a mókuskerékben vagyunk. Csak taposunk előre és hajtunk valamiféle cél felé. Ez pedig néha csak egy gondolat. Egy olyan elképzelés, ami valójában nem létezik, hiszen kielégíthetetlen. Mik az általánosságok, egy hétköznapi ember életében? Legyen kocsi, lakás, nyaralás, na meg persze család és egy jó munka sem árt. De biztos, hogy ennyi elég. Mindig lehet ugyanis nagyobb otthonra vágyni, jobb autót venni és még a régi feleséget is fiatalabbra cserélni, bármennyire felháborító már maga a gondolat. A maximalizmus tekintetében sosincs olyan, hogy elég. Mindig lehet még többet elérni, még magasabbra törni, új pozíciók, új üzletek, több pénz, nagyobb igények.
A professzionalizmusban az ember képtelen hátradőlni és azt mondani, hogy: „Igen, ezt megcsináltam”. Hiányzik a munka gyümölcsének az élvezete. Nincs megállj, csak előre. Nem létezik végcél, csakis egy állomás és amint az meghódításra kerül, máris, pihenés nélkül lehet tovább haladni. Ez így nem élet és teljesen fenntarthatatlan. Tudni kell megálljt parancsolni, bármilyen új gondolat is úszik be a képbe. Az agy, pontosabban az ego mindig magosabbra tör, ami egy ideig ösztönző és hasznos, de egy idő után már káros. Ahogy mindig, úgy itt is az arany középút az üdvös, még akkor is, ha sokan ezt csak mesének tartják. Ne feledjük, nem a gondolat határoz meg minket, hanem fordítva.
