Hűvösvölgytől Ófaluig

Sétánk során igénybe vesszük a közösségi közlekedést is, ezért kérjük résztvevőinket, hogy készüljenek vonaljeggyel, illetve bérlettel. Sétánkon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet az alábbi űrlap kitöltésével tehet meg: https://forms.gle/hUf9ZmpPpHqdMZM9A

Miben rejlik Hűvösvölgy generációkon átívelő népszerűsége? Mit nyújtott a századelőn ide látogató, a kerthelyiségek hangulatát élvező vendégeknek, és mit jelent ma az itt élőknek és az ide kirándulóknak? Hűvösvölgy központjából indulva a Bánffy György emlékparknál megemlékezünk Pesthidegkút díszpolgáráról, kiváló színészünkről. Innen az Ördögárok utcán haladunk tovább, amely több izgalmas titkot tartogat számunkra, majd a harmincas évek végén épült Remetekertvárosi Szentlélek Templomhoz érkezünk.
Rövid pihenőt tartunk a budapesti Top 10-be választott Minus11 fagylaltozónál, melynek tulajdonosa különleges kóstolóval vár minket. Ezután autóbusszal indulunk tovább, hogy a sváb hagyományokkal rendelkező Pesthidegkút-Ófaluba érkezzünk, ahol a középkori alapokon álló Sarlós Boldogasszony Templom orgonájának hangjában is gyönyörködhetünk. Ezt követően a közelben megtekintjük a híres kultuszminiszter, Klebelsberg Kuno közelmúltban igényesen felújított kastélyát, a szomszédos Kultúrkúria épületét, valamint a kíváncsi szemek elől rejtőzködő Váry-Szabó-villát. A Lázár-udvarház több évszázados múltja mellett arról is nevezetes, hogy kertjében áll Budapest legöregebb, hatalmas fája, amelyet már az alkonyati fényben csodálhatunk meg.

A hűvösvölgyi végállomás régi képeslapon
Klebelsberg-kastély
Vezető neve: 
Bolyky Zoltán és Szántó Judit
Találkozó helyszíne
1021
Budapest
Hűvösvölgyi villamosvégállomás
Hűvösvölgyi villamosvégállomás, utasváró pavilon
Séta indulási ideje: 
2019.09.22., vasárnap - 15:30
Séta időtartama: 
2-2,5 óra