VII. Isaszegi Barangoló, Nyitott templomok napja és P-Mobil koncert

Telefon: 
+36 30 448-9182
VII. ISASZEGI BARANGOLÓ , ISASZEG LIGET TÉR: GALDA LEVENTE és a PILISSZENTKERESZTÉRT KULTURÁLIS EGYESÜLET MŰSORA P-MOBIL KONCERT,P-MOBIL KONCERT
NYITOTT TEMPLOMOK NAPJA ISASZEGEN
SZLOVÁK TÁJHÁZ ISASZEG

A VII. alkalommal megrendezésre kerülő Isaszegi Barangoló szerves része városunk életében a Kulturális Örökség Napjai rendezvényének. A falumúzeumban „Isaszeg emlékei a XI. században” címmel árpád kori templomunk és településünk régészeti emlékeiről tart vetítettképes előadást az isaszegi múzeumbarátok köre alapító tagja, Juhász Vilmos. A szlovák tájház a Templom utcában - mint a rendezvény egyik szervezője, állomása, rendkívüli gyöngyszeme településünknek! Az Árpád-kori Szent Márton templom meglátogatását mindig nagy érdeklődés övezi, ezért most egy tartalmasabb tárlatvezetésre invitáljuk az érdeklődőket. Városunk jelképe a Szoborhegyen álló Honvédemlékmű, ami közadakozásból épült, majd adományokból lett felújítva 2014-ben. A Szent István templom rejtelmeinek felfedezésére a nyitott templomok napja ad lehetőséget, majd a Szabadságtörekvések Emléktemploma is, ami az 1849-es győztes isaszegi csata emlékét idézi! A Liget téren velünk lesznek a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány , az Együttműködés Isaszegért Egyesület ,az AKIK és Németh Mihály magángyűjtő! A Nosztalgia Duó: Király István és Anna, majd Galda Levente és a Pilisszentkeresztért Kulturális Egyesület műsora lesz látható, hallható! Nagy érdeklődésre számítunk a 19 órakor kezdődő P-mobil koncerten is! A Mozdulj Velünk Egyesület legfőbb mottója: tér-teremtő közösségek,közösségteremtő terek! Büszkék vagyunk arra, hogy Isaszeg egy gyöngyszem Pest kapujában!

Rendezvény helyszíne
PEST
2117
Isaszeg
Liget tér, I. utca, Rákóczi utca
Épület neve: 
Falumúzeum, Szlovák tájház,Szoborhegy - Honvédemlékmű, Szent Márton templom, Szent István templom,Szabadságtörekvések Emléktemploma
Rendezvény(ek) időpontja: 
2018.09.15., szombat - 14:30 - 22:00