Helyszínek

A szűrési feltételeknek az alábbi találatok felelnek meg:

Petritelepi Idősek Otthona - Püspökladány - HAJDÚ-BIHAR

Petritelepi Idősek Otthona

HAJDÚ-BIHAR
4150
Püspökladány
Karcagi u. 26.

Adatok

Leírás

A Petri-telepen az 1920-as évek második felében egy két tantermes református és egy egytantermes római katolikus iskola épült, jórészt egyházi pénzből. Újabb református iskola 1931-ben épült két tanteremmel, a római katolikus iskolát pedig egy tanteremmel megtoldották. A református iskolában tanári lakások is voltak. Később Szirénás-iskolának is nevezték, mivel légoltalmi szirénával szerelték fel. 1948-tól állami iskolaként működött, megszűnésekor 3 tan- és egy tornateremmel. A rendszerváltás után az egyházi kárpótlás során kapta vissza a püspökladányi református egyházközség, amely a továbbiakban szociális intézményként hasznosította.

Petritelepi utcakép
Központi témák: 
ÖRÖKSÉG ÉS KÖZÖSSÉG

Rákóczi szálloda - Püspökladány - HAJDÚ-BIHAR

Rákóczi szálloda

HAJDÚ-BIHAR
4150
Püspökladány
Rákóczi u. 1.
Telefon: 
+36451-295

Adatok

Leírás

A kétszintes épület, amely ma boltokat foglal magába a város szívében, a 19. század közepén épült, az akkori „Főuccán” vagy „nagyuccán”. A vallásalapítványi uradalom építtette. A vendéglő épületének emeletén egyesületek és szállodai szobák, a földszinten fodrászüzlet, ivó, éttermek voltak. 1911 előtt a mai üvegezett bejáró szélesebb volt, rajta kocsik, szekerek mehettek be az udvarra.
1910-ben átalakítást határoztak el. Egyik oldalon nagy éttermet kapott (a katolikus templom felől), a másik oldalon a Petőfi-utcáig 3 üzlettel és egy raktárhelyiséggel egészítették ki. Az épület ekkor kapta a „Rákóczi vendéglő és szálloda” nevet. Ezen a néven üzemelt az 1940-es évek végéig. 1950-ben, az új politikai szeleknek megfelelően a járási tanács székhelye lett, üzlethelyiségeit pedig az ÁFÉSZ foglalta el. A Tanács 1965-ig használta. Később az épületet a Lenin Mezőgazdasági Termelőszövetkezetnek adták el. A földszinten ma boltok kapnak helyet, az emeleti rész kihasználatlan.

Szálloda épülete
Központi témák: 
ÖRÖKSÉG ÉS KÖZÖSSÉG

Szentkút-völgye Boldogasszony kápolna - Ecséd - HEVES

Szentkút-völgye Boldogasszony kápolna

HEVES
3013
Ecséd
Szentkút-völgye
Telefon: 
+36 30 900-8604
E-mail: 
szentkutvolgye@gmail.com
Figyelem!: 

Az alapítvány honlapján a programok, az ünnepi szentmisék alkalmai mind végigkövethetők. További információ a honlapon: http://szentkutvolgye.hu vagy az alapítvány facebook oldalán!

Adatok

Leírás

Szentkút-völgye szenthely és Mária kápolna a heves megyei Ecséd település szélén található, egy festőien szép kis völgyben. A XVIII-XIX. században látogatott búcsújáróhely volt, amely az idők során és a háború viszontagságaiban lassan feledésbe merült. Majd a 2000-ben egy kis helyi lokálpatrióta csoport helyi kutatást követően, régi iratok alapján feltárta a helyet, és elkezdte a szenthely megújítását. Később alapítványi formában folytatódott a munka, helyi és környékbeli jó szándékú emberek összefogásával megépült a kápolna, melyet 2004-ben felszenteltek. A Boldogasszony tiszteletére emelt kápolna Kárpáti Krisztina okl. építészmérnök tervei alapján készült el, s mintegy a bibliai Noé bárkáját idézi. 2005-től egyházi, és kulturális programok keretében folyamatosan látogatott a búcsújáróhely. A 2007-es évben először szervezték meg itt az azóta már hagyománnyá vált Motoros Búcsút - kerékpárosok és motorosok zarándoklatát.
Évről-évre egyre többen látogatják a szenthelyet és a kápolnát, sok fiatal, valamint természetjáró, motoros keresi fel a helyet. 2007-től a Mária Út európai zarándokútvonal egyik kiemelt állomása az Észak-magyarországi szakaszon. Minden évben gyalogos zarándokok érkeznek a kápolnához, akik tovább indulnak a Csíksomlyói Pünkösdi Búcsúra. Idén többszörös jubileumi alkalmat ünnepelnek, többek között a Motoros Búcsú 10. évfordulóját és az alapítvány alapításának 15. évfordulóját.
Rövid vezetés során bemutatják a Szentkút-völgye Boldogasszony kápolnát, építésének történetét és a további terveket a további infrastruktúra kialakításához.
Az alapítvány honlapján a programok, az ünnepi szentmisék alkalmai mind végigkövethetők. További információ a honlapon: http://szentkutvolgye.hu vagy az alapítvány facebook oldalán!

A kápolna a fák árnyékából
A Boldogasszony kápolna és a háttérben az erdő
A kápolna szemből
A kápolna bentről
Idei fotó a jubileumi ünnepről
Idei fotó a jubileumi ünnepről 2
Kápolna előtérben a motorokkal
A kápolna és a szenthely

Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum - Hatvan - HEVES

Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum

HEVES
3000
Hatvan
Kossuth tér 24.
Telefon: 
+ 37 541 900
E-mail: 
paphazi.janos@kiralyikastely.hu

Adatok

Leírás

A Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumnak a hatvani Grassalkovich-kastély ad otthont. A mintegy 250 éves, műemlék jellegű, felújított kastélyépület egy olyan, Közép-Európában egyedülálló létesítmény helyszíne, amely egyszerre látogatóbarát, modern, interaktív eszközökkel felszerelt múzeum és oktatási központ, amely családok és gyermekek számára tartalmas kikapcsolódást biztosít. A felújított kastély három szintje természettudományos, vadászati, halászati és horgászati témájú interaktív kiállításoknak ad otthont, amelyeken az eredeti műtárgyak mellett műtárgymásolatok, rekonstrukciók, preparátumok, valamint diorámák és játékok láthatók.

A kastély főhomlokzata
A Kárpát-medence állatvilága
Barokk konyha
Központi témák: 
FORSTER ÉVFORDULÓ/MŰEMLÉKVÉDELEM

Palóc Néprajzi Magángyűjtemény és Babakiállítás - Mátrafüred - HEVES

Palóc Néprajzi Magángyűjtemény és Babakiállítás

HEVES
3232
Mátrafüred
Pálosvörösmarti út 2.
Telefon: 
+36 20 540 -3281
E-mail: 
info@palocbabak.hu

Adatok

Leírás

A mátrafüredi régi Általános Iskola épülete közel 100 éves, többszöri átépítésen esett át, mire elérte jelenlegi formáját. Gyöngyös Város Önkormányzati tulajdona. Két nagy teremből, irodából és nagy folyosóból áll, melyet teljesen a Palóc Néprajzi Magángyűjtemény és Babakiállítás bemutatásának szentelünk.

régi általános iskola
Palóc Néprajzi Magángyűjtemény és Babakiállítás

"Légoltalomtól a katasztrófavédelemig" című állandó kiállítás - Szolnok - JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK

"Légoltalomtól a katasztrófavédelemig" című állandó kiállítás

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK
5000
Szolnok
Jubileum tér
Telefon: 
+36 20 264-8463
E-mail: 
jasz.szovivo@katved.gov.hu
Figyelem!: 

Az épület több szintes, lépcsőkkel, folyosókkal szabdalt belső terekből áll, ezért mozgáskorlátozottak csak segítséggel látogathatják.

Adatok

Leírás

Egyedülálló gyűjteménnyel büszkélkedhet a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgári Védelmi Szövetség!
Szolnokon, valódi légoltalmi helyen, egykor tényleg működő, ma is használható berendezések adta díszletek között rendezhette be "Légoltalomtól a katasztrófavédelemig" elnevezésű gyűjteményét. A két és fél méter vastag beton falak kétszáz ember elhelyezésére voltak alkalmasak egykor. Rendeltetése szerint a vasúti közlekedést irányították volna innen, ha az állomást találat érné. Légszűrő berendezései ma is működőképesek, vizet is képes felszivattyúzni a talajból, és nem sérülne akkor sem, ha a közelében csapódna be egy gránát. A két és fél méter vastag falak ma az ország leggazdagabb polgári védelmi tárlatát őrzik. A szövetség kiállítóhelye, amelynek létrehozását a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is támogatta, egyedülálló az országban. A polgári védelem hangsúlyai ma már eltolódtak, a történelem átírta a forgatókönyvet. A veszélyt a szélsőséges helyzetek, az ipari balesetek, informatikai támadások jelentik, újra kellett fogalmazni a célokat is. Ezzel együtt él viszont az a hagyomány, ami előtt a kiállítás is tiszteleg. Akár régi képregényeknek is gondolhatnánk azokat a szemléltető ábrákat, amelyek a fecskendő helyes tartását, a vederláncot, vagy a tűz esetén tanúsított helyes magatartást illusztrálják. Az országos hírű „Légoltalomtól a Katasztrófavédelemig” című állandó kiállítás anyagában érdemjelek, karjelzések, hajdani dokumentumok mellett gázszűrővel ellátott csecsemő hordozótáska, baba gázmaszk vagy korabeli oktatóanyag, egyenruhás bábu is látható. A zegzugos belső térben olyan érzése van az embernek, mintha visszaröpülne az időben.

Szolnoki Vasúti Almárium - Szolnok - JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK

Szolnoki Vasúti Almárium

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK
5000
Szolnok
Jubileum tér 1-3.

Adatok

Leírás

Szolnok vasútállomáson 2016.07.06-án – a 66. Vasutasnap alkalmából – nyílt meg Kondor Balázs vasúttörténeti magángyűjtő kiállítása: Szolnoki Vasúti Almárium címmel.
A tárlat négy vasútszakmai műhely életébe enged betekintést korhű bútorokkal, felszerelési tárgyakkal: az 1930-40-es évekbeli személypénztár, az 1950-60-as évek forgalmi irodája, a ’70-80-as évek távírdája, valamint az utazóközönség által közkedvelt Utasellátó bisztró megelevenítésével. A négy helyiségben közel ezer használati tárgyat, eszközt állítottunk ki, azonban nem a hagyományos múzeumi keretek között, hanem az adott korszak egy adott pillanatát felidéző, életszerű komppozícióban. A tárlat sajátossága, hogy a nagyanyáink által használatos almáriumhoz hasonlóan – elsősorban a kiállítás védelme érdekében – üvegen keresztül a nap bármely szakában díjmentesen megtekinthető. A munkanapokon hívható +36-1-512-1177-es telefonszámon (a tervezett látogatás előtt legalább 14 nappal korábban) történő időpont egyeztetés alapján az almárium tárlatvezetéssel belülről is megtekinthető.
A Kulturális Örökség Napjai alkalmából ezt telefonhívás nélkül tesszük lehetővé az érdeklődőknek!

Szolnoki Vasúti Almárium portál
Szolnoki Vasúti Almárium "logo"
Távirda 1970-1980
Forgalmi iroda 1950-1960
Forgalmi iroda biztosítóberendezés 1950-1960
Vasúti személypénztár 1930-1940
Vasúti személypénztár kiszolgálóablak 1930-1940
Utasellátó bisztró 1980-1990
Utasellátó Herendi teríték 1980

Duna Múzeum (Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum) - Esztergom - KOMÁROM-ESZTERGOM

Duna Múzeum (Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum)

KOMÁROM-ESZTERGOM
2500
Esztergom
Kölcsey u. 2.
Telefon: 
+36 33 500-250
E-mail: 
info@dunamuzeum.hu

Adatok

Leírás

Esztergom egyik legszebb barokk középülete egykor Szenttamás község káptalani központja volt. A műemlékjegyzékben is szereplő épületben őrizték 1790. február 20-án a – Bécsből Budára tartó - Szent Koronát. Az épület az I. világháború végéig az esztergomi káptalan gazdasági és jogi központjaként működött, a háború után magánlakásként használták. Az ötvenes évek közepén a pilisi erdészet tulajdonába került. 1976-ban költözött az épületbe mai gazdája, a Duna Múzeum – Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum.
A Duna Múzeum állandó kiállítása 2001 óta hívja látogatóit a víz varázslatos világának felfedezésére. Interaktív, családbarát tárlata a hazai víztörténet jelentős eseményeit és alakjait, az ember és a természeti környezet viszonyának folyamatos változását mutatja be. A múzeum sokszínű gyűjteményének megismerését a 2014-ben nyílt Látványtárban érintőképernyők, táblagépek és más multimédiás eszközök segítik.
A múzeumnak helyet adó káptalanház és az udvarán álló kettős törzsű hársfa 2015 óta szerepel Esztergom város Helyi Értéktárában is.

A múzeumnak helyet adó, egykori káptalani épület utcafrontja.
1790 februárjában egy éjszakára a múzeum épülete adott helyet a Magyar Szentkoronának. 2015-ben ünnepélyes keretek között emlékeztünk meg az eseményről.
Legújabb kiállítási egységünk a múzeum gyűjteményeinek legérdekesebb tárgyait mutatja be a közönségnek interaktív multimédiás eszközök segítségével.

Komárom/Szőny-Dunapart - Komárom - KOMÁROM-ESZTERGOM

Komárom/Szőny-Dunapart

KOMÁROM-ESZTERGOM
2921
Komárom
Dunapart
Telefon: 
+ 36 20 285 2052
E-mail: 
delbogabi@gmail.com

Geolocation is 47.735489, 18.184721

Adatok

Leírás

A római kori régészeti lelőhely Komárom/Szőny városában a Duna-parton fekszik, K-NY irányú, körbekerített terület. Busszal és autóval az 1. számú főút irányából érhető el, amit a Stadion út irányában kell elhagyni, majd a vasúti átjárón átkelve a bal oldalra eső mezőgazdasági utat kell követni a kavicsdepó irányában. Ez az út a gátba torkollik, érdemes azonban még előtte leparkolni, majd gyalogosan folytatni az utat a lelőhelyig (kb. 5 perc séta). A terület gyalogosan és kerékpárral a gát mindkét irányából jól megközelíthető. A bejárat a lelőhely déli oldalán található.
A lelőhely a nyitvatartási időben szombaton látványásatás keretében, idegenvezetéssel, vasárnap vezetéssel megtekinthető.

Római kori fürdő feltárása 2014-ben

Monostori erőd - Komárom - KOMÁROM-ESZTERGOM

Monostori erőd

KOMÁROM-ESZTERGOM
2900
Komárom
Duna-part 1.
Telefon: 
+36 34 540 582
E-mail: 
info@fort-monostor.hu

Adatok

Leírás

A Monostori erőd - Közép-Európa legnagyobb újkori erődje - 1850 és 1871 között épült. Az UNESCO Világörökségi Várományosi Listáján szereplő, klasszicista stílusú hadtörténeti műemlék lenyűgöző látványt nyújt hatalmas, precízen faragott kövekből épített falaival, a védműveket borító 3-4 méter vastag földtakarójával és több kilométer hosszú földalatti folyosórendszerével (kazamata-hálózatával).
Monumentális méreteit bizonyítják a következő adatok: az erőd 25 hektárt foglal el, teljes területe lőterekkel együtt 70 hektár, épületek alapterülete 25 680m2, a helyiségek száma 640. Az erődben élő katonák legmagasabb létszáma 8000 fő volt.
Az erőd építését követően a magyar honvédség katonagenerációit szolgálta. Feladatai közé tartozott a központi vár (É-Komárom) védelme és a dunai hajóforgalom ellenőrzése. Harci eseményekre itt soha nem került sor, elsősorban kiképzőközpontként és fegyverraktárként használták. Az I. világháború alatt sorozó- és kiképzőközpontként funkcionált. A II. világháborúban a Monostori erődbe helyezték a 22-es gyalogezred parancsnokságát, és az I.-II. zászlóalj katonái innen indultak a Don menti ütközetekbe. A II. világháború után a Csehszlovákiából kitelepített magyar családok szükséglakásait alakították ki az erőd falai között. 1945-90 között a Vörös Hadsereg Déli Hadseregcsoportja Közép-Európa legnagyobb lőszerraktárát alakította ki az erődben. Távozásukkal az erőd katonai szerepe végleg megszűnt.

Majk Kamalduli Remeteség - Oroszlány - KOMÁROM-ESZTERGOM

Majk Kamalduli Remeteség

KOMÁROM-ESZTERGOM
2840
Oroszlány
Majk u. 1.
Telefon: 
36 20 9 576648
E-mail: 
hajtun.eszter@gmail.com

Adatok

Leírás

Az Észak-Vértes rengetegében, erdők ölelésében, tavak szomszédságában, ősi szakrális erők találkozási pontján bújik meg az Európa szerte kuriózumnak számító barokk műemlék együttes, a 17 cellaházból, templomtoronyból és kolostorból álló Majki Remeteség. Egy középkori premontrei prépostság helyén 1733-ban gróf Esterházy József és Rákóczihoz hű, dunántúli nemesi családok adományaiból alapították meg a remeteséget, ahol némaságot fogadott fehér csuhás kamalduli szerzetesek éltek. Napjainkban múzeumként működik a kolostor, melynek falai között, csendet, nyugalmat talál a fáradt vándor.
www.majk.hu www.forsterkozpont.hu

Kolostor
Kintről

Kuny Domokos Múzeum - Tata - KOMÁROM-ESZTERGOM

Kuny Domokos Múzeum

KOMÁROM-ESZTERGOM
2890
Tata
Váralja u. 1-3.
Telefon: 
+36202996387
E-mail: 
khbernadett@kunymuzeum.hu

Adatok

Leírás

A Kuny Domokos Múzeum 1954 óta működik a vár épületében. Az 1912-ben alapított Piarista (Tata-Tóvárosi) Múzeum gyűjteményén kívül jelentős, főként bronzkori és római kori régészeti, természettudományi, helytörténeti, képző- és iparművészeti, valamint hazai és nemzetközi néprajzi anyagot őriz.

Tatai vár
Központi témák: 
FORSTER ÉVFORDULÓ/MŰEMLÉKVÉDELEM

MNM Palóc Múzeuma - Balassagyarmat - NÓGRÁD

MNM Palóc Múzeuma

NÓGRÁD
2660
Balassagyarmat
Palóc liget 1.
Telefon: 
+36 35 300-168
E-mail: 
info@palocmuzeum.hu

Adatok

Leírás

A múzeum építési terveinek elkészítésére a pályázatot 1910-ben hirdették meg. A beérkezett 15 pályamunka közül Walder Gyula terveit találták a legjobbnak. A múzeum építéséhez 1914. március 6-án kezdtek hozzá, és még ez év nyarán megkezdhették az eddig különböző intézményekben őrzött tárgyi gyűjtemény átszállítását. 1914-15 telén az épületet laktanyának használták, 1917 nyarán jótékony célú kézimunka kiállítást nyitottak meg benne, majd 1917 őszétől 1925 tavaszáig a hatóságok foglalták le: kórháznak és csendőrségnek használták. A különböző funkciók nem csak az épület állagát rongálták meg, de az itt őrzött tárgyi gyűjtemény 80 %-át is elpusztították. 1926 őszén fejeződtek be a tatarozási munkálatok, és indult el újra a tárgygyűjtés, különös tekintettel a néprajzra. A Múzeumi Társulat rendkívüli közgyűlése 1930. szeptember 15-én elhatározta, hogy az alapító iránti tiszteletből az intézménynek a Nógrádvármegyei Nagy Iván Múzeum nevet adja. A múzeum a nyilvánosság előtt 1931. november 29-én nyílt meg, 1936. július 17-én pedig a vallás- és közoktatási miniszter közgyűjteménnyé nyilvánította. A második világháborút követő években az épületet újra helyreállították, és rendezték a megmaradt múzeumi anyagot. 1949-ben Manga János néprajzkutatót nevezték ki a múzeum vezetőjévé. Patai Pál ősrégész 1950-ben, Lipthay Béla entomológus 1952-ben került Balassagyarmatra. A rendszeres néprajzi munka Manga János kinevezésével indult meg. 1950-ben viseleti tárgyak gyűjtését kezdték meg, Manga János azonban nagy súlyt fektetett a népi hangszerek, a pásztorélet, az ünnepi szokások, a kismesterségek tárgyi anyagának gyűjtésére, emlékanyagának lejegyzésére is. 1950-ben államosították a múzeumot, felsőbb rendelkezésre az intézmény nevét Palóc Múzeumra változtatták. A múzeum fő kutatási területei a népművészet, ezen belül a textil és a viselet, a népi vallásosság, népi írásosság valamint a szokások és hagyományok.

Központi témák: 
I. VILÁGHÁBORÚ ÉVFORDULÓJA

Litke község temetője - Litke - NÓGRÁD

Litke község temetője

NÓGRÁD
3186
Litke
Kossuth út 33.
Telefon: 
+36 32 453-052
E-mail: 
alapitvany8@gmail.com

Adatok

Leírás

Litke Község temetkezési helye eredetileg a templom körül, a templomkertben volt. Ezt bizonyítják a 2000-es évek elején a templom alapjának megvizsgálása céljából kiásott gödrökből előkerült emberi csontok. Az Ófalu sűrűn beépített területén több hely nem lévén, új temetkezési helyet alakítottak ki az akkori falu szélén, a jelenlegi helyen. Ebben a temetőben a családi sírok mellett megtalálhatók olyan helyileg neves személyiségek sírhelyei is, akik Litke község fejlődését elősegítették, történelmét alakították. Évtizedekig dolgoztak a falu lakosságának szolgálatában: papok, kántorok, egészségügyi dolgozók, stb. Községünk temetőjében nyugszanak Borbás Vince nemzetközi hírű, flórakutató, tudós-tanár szülei is.
Az 1914-18-as I. világháborúban elesett katonák emléktáblája a római katolikus templom külső falán, a II. világháborúban elesett katonák nevei pedig a templom belső terében láthatók. A temetőben nagyon sok síremléken olvasható: "A távolban nyugszik...." felirat, amit a fenti katonáknak állított a család. A Halottasházhoz közeli parcellában a II. világháborúban megsebesült, de Litkén elhunyt román és orosz katonák részére díszsírhelyet alakítottak ki. Az emléktáblán olvasható azok nevei, akik a sírban nyugszanak.

Temető
Temető
Temető
Temető
Központi témák: 
ÖRÖKSÉG ÉS KÖZÖSSÉG
I. VILÁGHÁBORÚ ÉVFORDULÓJA

Margaréta Alkotó- és Tájház, Magtár - Litke - NÓGRÁD

Margaréta Alkotó- és Tájház, Magtár

NÓGRÁD
3186
Litke
Dózsa út 16.
Telefon: 
+36 32 453-052, +36 20 566-4248
E-mail: 
alapitvany8@gmail.com

Adatok

Leírás

Litke Község Önkormányzatának tulajdonában lévő - 1930-as években épült, a rendszerváltásig szolgálati lakásként működő - épületben kapott helyet az a néprajzi gyűjtemény, melyet a község lakosai gyűjtöttek és rendszereztek. Elnevezése: "Margaréta Alkotó- és Tájház" arra utal, hogy az épületben a helyi, még fellelhető, a paraszti kultúrát bemutató tárgyi emlékek kiállításán kívül, kézműves foglalkozások megtartására is lehetőség nyílik. A foglalkozások célja a múlt értékeinek megismertetése és megszerettetése.
Az épületbe belépve az előtérben kerültek elhelyezésre a kender feldolgozáshoz, szövéshez kapcsolódó eszközök. Valamint itt láthatóak a falunkban élő "Magyar Kézműves Remek díjas csuhéfonó Népi Iparművész" kukoricacsuhéból készült munkái is. Az utcára néző helyiségek egyikében egy ún. „tiszta” szoba, a másikban pedig Litke községhez valamilyen formában kapcsolódó tárgyak, öltözékek, bútorok tekinthetőek meg. A harmadik helyiségbe kerültek a régi paraszti konyhát bemutató bútorok, eszközök, textilek, használati tárgyak.
A Margaréta Alkotó-és Tájháztól pár perc sétával elérjük a MAGTÁR épületét, mely várként magasodik a falu középpontjában. A 18. században épült Koháry kúriához tartozott, mint gazdasági épület. A kúriát 1945-ben bontották le. A gazdasági épület 1991-ig a falu szolgálatában állt, mint gabona tároló. A szécsényi ferencesek 1991-ben felújították, és lelkigyakorlatos házként hasznosították. Jelenleg üresen áll.
A magtár szabadon álló, téglalap alaprajzú, emeletes épület, kontytetővel. Főhomlokzata 5 tengelyes, az emeleten fekvőtéglány alakú, vakolatkeretelésű, vasráccsal ellátott ablakokkal, a földszinten a középső ablak helyén félköríves lezárású vakolatkeretelésű kapuval. Kosáríves záródású bejárata a DNy-i homlokzat középtengelyében található, fekvő téglalap alakú ablakaiban vasrács van. A belsőt faoszlopokon nyugvó gerendás fafödém osztja két szintre. Az épületet mindkét végén kontyolt, cseréppel borított nyeregtető fedi.

Tájház
Szoba belső
Konyhaszekrény
Betekintés a konyhába
Szövőszék, motolla
Magtár
Magtár belső tere
Központi témák: 
ÖRÖKSÉG ÉS KÖZÖSSÉG

Ófalu: templom, plébánia, Menház, Millenniumi facsoport - Litke - NÓGRÁD

Ófalu: templom, plébánia, Menház, Millenniumi facsoport

NÓGRÁD
3186
Litke
Dózsa út 46.
Telefon: 
+36 32 453-052
E-mail: 
alapitvany8@gmail.com

Adatok

Leírás

A község Ófalujának központjában 1766-ban épült, barokk stílusú római katolikus templom áll. Belső terében a 18. századi kegyúri templomokra jellemző díszítések láthatók: rokokó főoltár, szószékoltár, eredeti - szintén a 18. századból származó - fából készült stáció, mely Jézus szenvedés-történetét ábrázolja. A templom külső bejárati oromzatán az építtető, itt földbirtokos Koháry család védőszentjének, Nepomuki Szent Jánosnak korabeli, kőből faragott szobra látható.
A templom szomszédságában van a 18. században épült római katolikus plébániaház, mely az 1333-36-ban már meglévő alapokra épült. Barokk stílusú, apácarácsos ablakú, L alakú épület. Cseh boltozatos termeiben jelenleg helyi, egyháztörténeti kiállítás látható (textíliák, miseruhák, iratok, stb).
A Menházat a Koháry nemesi család építtette, a kiöregedett, megbetegedett munkásai részére. Életük végéig teljes ellátásban részesültek. A család férfi tagjai katonaként, aktívan részt vettek a török elleni háborúkban. Ezzel biztosították a család felemelkedését, meggazdagodását. 1616-ban bárói rangot, 1685-ben öröklődő grófi címet, 1815-ben hercegi rangot kaptak. A család utolsó férfi tagja, Koháry Ferenc József már abban a korban élt, amikor nem kellett tartani a törökök támadásaitól, hivatalnoki karriert épített (királyi udvari kancellár, a magyar királyi kamara elnöke). Herceg Koháry Ferenc József leányát 1816-ban feleségül vette a Szász hercegi család tagja, Coburg György Ferdinánd. Ezzel elnyerte a Koháry birtokokat is, nevét egyesítette a Koháry névvel: Herceg Koháry Coburg névre. Alapítványt hoztak létre, mely működtette a litkei Menházat, melynek a képviselője a mindenkori litkei plébános volt.
A Menház előtt áll a Millenniumi kocsányos-tölgy facsoport, amelyet a Honfoglalás 1000. évfordulójára, 1896-ban ültettek. 1902-ben Szent István szobrot állítottak a park közepére, melyet Imre Mária készíttetett. A Szent István park elnevezésére 1938-ban került sor, első királyunk halálának 900. évfordulóján.

Templom belső
Nepomuki Szent János szobra
Templom főbejárat
Utca részlet Menház, Plébánia
Millenniumi facsoport
Szent István szobor
Szent István park
Plébánia
Menház
Központi témák: 
ÖRÖKSÉG ÉS KÖZÖSSÉG
EGYÉB ÉVFORDULÓ

Ungár Kúria - Abony - PEST

Ungár Kúria

PEST
2740
Abony
Szolnoki út 3.
Telefon: 
+36 53 360-075
E-mail: 
abonyinaplo@gmail.com

Adatok

Leírás

Az Ungár kúria az 1840-50-es években épülhetett a zsidó hitközség egyik elöljárójának lakóházaként. A portikusz építése az 1850-es évek második felére tehető. Legrangosabb helyisége a közösségi célra is használható nagyterem volt, az udvari traktusban lévő előtérrel, mely önálló udvari bejárattal rendelkezett. A falkutatás mindkét helyiségben díszes mennyezetfestés létét rögzítette. Az Ungár család birtokába az 1880-as évek elejétől kerülő épületet 1944-ig lakóházként használták. 1952-ben a Magyar Állam tulajdonába kerül, majd a tsz veszi meg iroda céljára. A műemléki nyilvántartásba 1958-ban került épület 1990 óta üresen áll. Az épület a mai városszerkezetben is rangos helyet foglal el. Eddigi hasznosítása lehetővé tette az eredeti belső terek megőrzését, melyek a feltárt díszítőfestés maradványokkal együtt jelentős értéket képviselnek.

Zsinagóga, Abony - Abony - PEST

Zsinagóga, Abony

PEST
2740
Abony
Deák Ferenc u. 4.
Telefon: 
+36 53 360-075
E-mail: 
abonyinaplo@gmail.com

Adatok

Leírás

Mindössze öt évvel az óbudai zsinagógát követően épült zsinagóga szerényebb keretből készült, távolabb a város központjától, rabbilakkal, iskolával és az Ungár-kúriával egy telken. Portikuszát négy korinthoszi oszlop tartja, alatta három bejárat: a középső a férfiak számára az előtérbe, a bal oldali a karzati lépcsőházba nyílt, a jobb oldali pedig a téli imaterembe vezethetett. Óbudai elődjével szemben egységes koncepció jellemzi. A homlozat sekély plasztikájából és a falak vékonyságából utalva nem lehetett boltozata, mint azt Gazda Anikó feltételezi. A déli és északi homlokzatot három pilaszterpár osztja négy mezőre – három keskenyebb, tengelyükben az imaterem ablakaival, a negyedik szélesebb, a karzat előtt. A keleti nézeten fellelhető a rokonság az óbudai zsinagógával: a keleti falnak nincs plasztikája, a frigyszekrényt két, a többitől nem különböző ablak övezi jobbról és balról. Az óbudai zsinagógával rokon a húzott fokú lépcső a portikusz mögött, ami a karzatra vezet. A hosszanti falakban látható nyílások az 1873–75-ös felújítás során beépített karzat gerendáit tartalmazták. E beavatkozás lényegesen megváltoztatta a korábbi térélményt. Ekkor cserélték ki az emeleti szinten a régi kis ablakokat nagyobbakra – ám a földszinten (a portikuszban az emeleten is) a régiek megmaradtak. A főbejáratot fakeret övezi. A második világháború után az épületet raktárként használták és elbontották a karzatot, amelyből csak egy gerenda maradt meg. Az oldalsó ablakok és pilaszterek kiosztása egy szélesebb női szakaszt és három keskenyebb férfiszakaszt jelöl. Pilaszterek fogják közre a középső mezőt, ebben volt a bima. A tórafülke egyszerű falbemélyedés. Felette még láthatók a gipsz-felhők, amelyek a törvénytáblákat övezték. Az ablakok közötti pilaszterek, füzérek az eredeti klasszicista állapotot tükrözik, ám a síkfödém festése már az 1870-es évek ízlését tükrözi – megszünteti a korábbi osztást női és férfirészre, sőt eltörli a férfirész közepét, a bima pozícióját.

Acsa Prónay kastély - Acsa - PEST

Acsa Prónay kastély

PEST
2683
Acsa
E-mail: 
alfoldi.attila@acsa.hu

Adatok

Leírás

Acsa Pest megyei község, Váctól és Aszódtól 25 km-re. Kulturális öröksége a Prónay család által 1735-1740 között épült műemlék kastély.

Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház - Budakeszi - PEST

Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház

PEST
2092
Budakeszi
Főutca 127
Telefon: 
+36 20 519 5755
E-mail: 
info@heimatmuseum-wudigess.hu

Adatok

Leírás

A Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház Budakeszi központjában található, a 22-es BKK busz megállójától pár perc gyaloglással elérhető. Tájházunk a száz évvel ezelőtti budakeszi svábok életét mutatja be, berendezett tisztaszobával és konyhával, látványraktárral, megtekinthető fotó és dokumentum tárral. A látogatók szakszerű, a magyar mellett igény szerint német és angol nyelvű vezetéssel tekinthetik meg a kiállítást, rendezvényeinken gyermek és felnőtt múzeumpedagógiai foglakozások keretén belül, kreatív tárgyalkotó és gasztronómiai bemutatókon vehetnek részt.

Tájház tábor
Mákdarálás
Disznóvágás
Szilvalekvár főzés
Múzeumok Éjszakája
A régi Budakeszi
Múzeumpedagógiai foglakozás a Tájházban

Erdőkertesi Faluház és Könyvtár - Erdőkertes - PEST

Erdőkertesi Faluház és Könyvtár

PEST
2113
Erdőkertes
Fő út 112.
Telefon: 
+36 20 498-5213
E-mail: 
faluhaz@erdokertes.hu

Adatok

Leírás

Idén 12 éve adták a felújított és átépített Faluházat. Az 1970-es évek csúnya, lapos tetős épületét Nagy László tervei alapján varázsolták újjá a település faluháza és könyvtára számára, amely a település és a környék művelődési igényeit szolgálja, és társadalmi események helyszíne.

Erdőkertesi Faluház és Könyvtár
Központi témák: 
ÖRÖKSÉG ÉS KÖZÖSSÉG
EGYÉB ÉVFORDULÓ

Gödöllői Királyi Kastély - Gödöllő - PEST

Gödöllői Királyi Kastély

PEST
2100
Gödöllő
Grasalkovich-kastély
Telefon: 
+36 28 410-124
E-mail: 
informacio@kiralyikastely.hu

Adatok

Leírás

Magyarország egyik legismertebb barokk kastélya szépségéről és történelmi szerepéről egyaránt nevezetes. Az épületet a 18. század egyik legtekintélyesebb magyar főura, Grassalkovich I. Antal gróf 1735 körül kezdte el építtetni. A kastély 1867-től 1916-ig I. Ferenc József osztrák császár és magyar király pihenőhelye volt. 1920-tól kormányzói rezidenciaként, majd a II. világháború után szociális otthonként működött.
A jelenleg állami tulajdonban lévő kastély 1996-ban nyitotta meg kapuit. Az állandó kiállításon 31 teremben tekinthető meg a kastély története, benne a díszteremmel, és a régi pompájukban helyreállított királyi lakosztályokkal. A földszinten hangulatos kávézó és ajándékbolt működik
A kastély minden évben számos nívós kulturális eseménynek ad otthont. Kuriózumnak számító barokk színháza csoportos vezetéssel is megtekinthető.
2010-ben az épület két újabb szárnya újult meg, valamint elkészült a kastélyhoz tartozó angolpark egy részének rekonstrukciója, majd a lovarda és az istálló is. A kastélyt gyönyörű park veszi körül, 19. századi pálmaházzal, amelyben jelenleg is kertészet üzemel.

A gödöllői kastély belső homlokzata
A gödöllői kastély díszterme
Erzsébet királyné írószobája a gödöllői kastélyban
A gödöllői kastély barokk színháza
Központi témák: 
EGYÉB ÉVFORDULÓ

Fáy András lakóháza, Gomba - Gomba - PEST

Fáy András lakóháza, Gomba

PEST
2217
Gomba
Kossuth Lajos tér 21.
Telefon: 
+3629433927
E-mail: 
orokseg@gomba.hu

Adatok

Leírás

A ház a XVIII. század közepén, a Fáy család kúriájának épült, majd jó ideig gazdasági épület volt. Előrészét ebben az időben istállónak használták, hátul pedig a személyzeti lakások voltak.
Az épületben saját tervei alapján alakította ki lakhelyét Fáy András, miután a család udvarházát bátyja örökölte. 1818–20 között itt élt, pezsgő szellemi életet alakított ki, és hosszú időn keresztül itt tartották az András-napi mulatságokat is.
Zárt sorú, téglalap alaprajzú, földszintes épület. XVIII. századi formájára már csak egyes helyiségei emlékeztetnek. Ezeket széles, fiókos dongaboltozat fedi. Korábban mindegyik helyiség boltozatos volt, de rogyadozni kezdtek. Némelyiket vonóvasazással meg lehetett menteni, másokat statikai okok miatt el kellett bontani. Az egyik helyiség közepén kockatalapzaton alacsony oszlop áll, és két oldalán egy-egy félköríves nyílással azt két részre osztja.
Az épület első részét a Fáy András Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola használja, hátsó része üresen áll.

Fáy András lakóháza és Rendezvényház
Fáy emléktábla
Fáy András lakóháza

Fáy András Református Általános Iskola - Gomba - PEST

Fáy András Református Általános Iskola

PEST
2217
Gomba
Iskola utca 2.
Telefon: 
+3629433927
E-mail: 
orokseg@gomba.hu

Adatok

Leírás

A gombai református iskola tanítóit 1700 óta ismerjük (nevük az iskolában megtekinthető). Hosszú fejlődés után az egyházközség 1904-ben építtette az akkor modernnek, falusi méretekben impozánsnak számító, 4 osztályteremmel rendelkező épületet.
A téglaborítású, íves ablakokkal és egykori főbejárati ajtóval rendelkező épület jó állapotban ma is az oktatás-nevelés céljait szolgálja.

Fáy András Református Általános Iskola
Iskola, egykori főbejárat
Iskola, Fáy-szobor

Gombai Polgármesteri Hivatal - Gomba - PEST

Gombai Polgármesteri Hivatal

PEST
2217
Gomba
Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 2.
Telefon: 
+3629433927
E-mail: 
orokseg@gomba.hu

Adatok

Leírás

Az egykori Fáy-Kenyeres-kúria a XVIII. sz. végén épült barokk stílusban, klasszicista elemekkel. Fáji Fáy Mihály és András építtetik és a nemzetség számtalan későbbi leszármazottja élt itt. A kúriában laktak Fáy András (https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1y_Andr%C3%A1s) szülei, azonban rangon aluli házassága miatt a házat nem Fáy András, hanem öccse örökölte. A család gombai ágának kihaltával 1870-től más-más nemesi, közjogi méltóság lakta (báró Seldeneck, Péchy, Szcitovszky, Kenyeres). Az államosítás után eleinte raktárként használták, jelenleg a községházának ad helyet. Mellékszárnyait a II. világháborút követően bontották le.
A kúria gyakori vendégei voltak a XIX. században: Bajza József, Czuczor Gergely, Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc, Szemere Pál, Vörösmarty Mihály, Barabás Miklós, Arany János.

Gombai Polgármesteri Hivatal
Kenyeres-kert
Gombai Polgármesteri Hivatal

Katolikus templom, Gomba - Gomba - PEST

Katolikus templom, Gomba

PEST
2217
Gomba
Kossuth Lajos tér 14.
Telefon: 
+3629433927
E-mail: 
orokseg@gomba.hu

Adatok

Leírás

A római katolikus templom részére a telket Szcitovszky Béla belügyminiszter adományozta, és ezt követően épült fel a templom 1929-ben, állami támogatással. Eklektikus stílusú, egytornyos épület.
A templomot Jézus Szíve és Szűz Mária Szíve tiszteletére emelték, védőszentje Fogolykiváltó Boldogasszony. A búcsút minden év szeptemberének utolsó vasárnapján tartják.
Oltárképe Raffaelo Sixtusi Madonnájának másolata, a mellékalakok szerepeltetése nélkül.

Római katolikus templom
Oltár, oltérkép Raffaello Sixtusi Madonnájának másolatával

Református régi parókia, Gomba - Gomba - PEST

Református régi parókia, Gomba

PEST
2217
Gomba
Kossuth Lajos tér 1.
Telefon: 
+3629433927
E-mail: 
orokseg@gomba.hu

Adatok

Leírás

A település már a XVI. században reformátussá vált, a lelkészek névsora 1642 óta ismert az ún. kis anyakönyvből.
A parókia épülete 1782-ben, az alatta lévő kőpince azonban még 1764-ben épült.

Református régi parókia emléktáblával

Református templom, Gomba - Gomba - PEST

Református templom, Gomba

PEST
2217
Gomba
Kossuth Lajos tér 1.
Telefon: 
+3629433927
E-mail: 
orokseg@gomba.hu

Adatok

Leírás

A gombai református templom egyhajós, késő barokk stílusú templom, homlokzat elé épített toronnyal; utcák által határolt tér közepén áll körülkerítve.
A templom kelet-nyugati tengelyben épült, a keleti homlokzat előtti 31 méter magas, barokk párnasisakkal ellátott toronnyal (ebből a fal magassága 20 m). A torony alatti főbejárat copf kőkeretelést kapott, e fölött a templomépítés évszáma (1776) látható, keretelt táblára írva. A főbejárati kapu két szép régi kapuszárnya - mindkettő a cintériumban került kiállításra - XVIII. századi forgópántokkal készült, rajtuk rátett ornamens vas zár- és húzópánt van. Az évszám fölött szegmensíves záródású ablak, majd a torony harmadik szintjén a félköríves harangház ablakok láthatók keretezve, vállkővel, könyöklőpárkánnyal. Közvetlenül e fölött van az órapárkány órával. A templom homlokzati részén egy-egy fektetett kis ovális ablak van. A templom mindkét hosszoldalán 5-5 támpillér áll, ezek között szegmensíves záródású keretelt ablakok készültek, könyöklőpárkánnyal. Az északi oldalon egy féltetős épület simul a templomhoz, szegmensíves, keretelt ajtóval. A templom nyugati vége egyenes záródású két ablakkal, a két ablak vonalának közepében, kevéssel a föld felett fektetett kis ovális ablak.
A 12×25 méteres belső tér 4 szakasza csehboltozatos. A boltmezőket páros hevederek választják el egymástól, amelyeket páros osztású, nagykiülésű pilaszterek támasztanak alá. A belső mindkét végében faragott kőoszlopokon álló, három-három nyíláson ülőkarzat helyezkedik el, a nyugatin orgonával. Kőből faragott szószéke copf elemeket őriz klasszicizáló stílusban, hangvetőjén asztalosmunkával készült kehely, mértéktartó elegáns munka. A padok a XVIII. sz. végén készültek barokk stílusban. A késő barokk stílusú, műemlék templom 600 ülőhelyes.
Három harangja van (550 kg, 155 kg, 80 kg).
Egymanuálos, 10 regiszteres műemlék orgonáját Komornyik Ferdinánd építette 1859-ben.

Református templom
Harangok
Templombelső

Közösségi Ház - Páty - PEST

Közösségi Ház

PEST
2071
Páty
Rákóczi u 13
Telefon: 
+36 30 201 1252
E-mail: 
pfka@paty.hu

Adatok

Leírás

A falu életére az egyházi birtok meghatározó jelentőséggel bírt. A provizori lak, a bécsi skót bencések egyházi jószágigazgatójának kúriája 1820-ban épült a telki apátság birtokán, díszkerttel és nagy hátsó kerttel. A birtok két szélén uradalmi épületek álltak, amelyekből számosat lebontottak már. 1870-ben a bencések visszaköltöztek Bécsbe, a birtokot bérlők bérelték. Később – egészen 1945-ig –, mint a Műegyetem Tangazdasága működött, a kúriát a gazdaságot irányító tiszttartók lakták, majd 1945 után volt pártház, rendőri lakás és kollégium is.
1994 óta, a Páty Faluközösségért Alapítvány kezelésében, kulturális célokat szolgál: az állandó helytörténeti gyűjtemény, valamint időszaki kiállítások, zenei és irodalmi események helyszíne.
A VISSZATEKINTÉS című helytörténeti kiállítás a település első okiratos említésének 730. évfordulójára készült. Az anyagot a régmúlt emlékei; a népesség alakulása; a katonaélet; a Páty és lakói anno és a megélhetés forrásai témák köré csoportosítottuk.
A régi dokumentumok, a fellelhető összeírási és népszámlálási adatok mellett a történelmi sorsfordító eseményekhez kapcsolódva mutattunk be eredeti dokumentumokat az I. és II. világháborúból érkezett levelek, tábori lapok, fotók, tárgyi emlékek formájában. A frontról írt levelek sok mindent elárulnak az emberek, a családtagok meghitt, egymáshoz való viszonyáról, a megélhetésért vívott küzdelemről, a fájdalmakról, aggodalomról, egymás iránti felelősségről.
A régi viseletet és életformát megörökítő, elsősorban a két világháború közötti kor hangulatát tükröző képek mellett bemutatjuk a XIX. század végi Páty látképét és a XX. század első felében készült utcarészletek fotóit.
Az itt élők megélhetését elsősorban a földművelés, az állattartás, a kézművesség és a szolgáltatás biztosította. Az uradalomban végzett aratási és cséplési munkát megörökítő fotók, az önellátó gazdálkodás régi eszközei, az iparosok mesterlevelei és a szakmájukhoz kapcsolódó néhány tárgy

Provisori lak-Egykori kúria-Közösségi ház
Páty 730 éves alkalomból "Visszatekintés" kiállítás Gazdálkodás eszközei
"Visszatekintés" kiállítás Boltok-kocsmák-borbély
Helytörténeti gyűjtemény Néprajzi terem
Helytörténeti gyűjtemény Történelmi terem-Ásatások-Leletek
Helytörténeti gyűjtemény Történelmi terem-Iratok-dokumentumok
Helytörténeti gyűjtemény viseletek terem
Helytörténeti gyűjtemény Skanzen
Közösségi ház tornác
Központi témák: 
ÖRÖKSÉG ÉS KÖZÖSSÉG
I. VILÁGHÁBORÚ ÉVFORDULÓJA

Jakus Lajos Múzeumi Kiállítóhely - Penc - PEST

Jakus Lajos Múzeumi Kiállítóhely

PEST
2614
Penc
Rákóczi út 27.
Telefon: 
+36 30 527-2060
E-mail: 
vegh.jozsef@gmail.com

Adatok

Leírás

Penc Község főutcáján található a Jakus Lajos Múzeumi Kiállítóhely. Az egykori Osztroluczky kúriában Csővár, Kosd, Penc és Rád helytörténeti, néprajzi és régészeti emlékei láthatók.

Jakus Lajos Múzeumi Kiállítóhely, Penc

Pomáz-Nagykovácsi puszta, faluhely - Pomáz - PEST

Pomáz-Nagykovácsi puszta, faluhely

PEST
2013
Pomáz
Liszenkó telep előtt az út túloldalán
E-mail: 
pomnak2016@gmail.com

Geolocation is 47.673975, 18.946813

Figyelem!: 

A programban való aktív részvétel regisztrációhoz kötött, jelentkezni a pomnak2016@gmail.com címen lehetséges, szeptember 10-ig, a tárgymezőben kérem tüntessék fel a "fémkereső" jeligét.

Adatok

Leírás

Kincsvadászat Pomáz-Nagykovácsin
A program az egykori Kovácsi falu területére koncentrálódik, s célja régészek és civilek közös együttműködésével a falu területének szisztematikus, fémkereső műszerrel való kutatása, valamint az erre a tevékenységre vonatkozó lehetőségek és kötelezettségek bemutatása a nagyközönségnek. A kutatást megelőzően közösen áttekintjük a terület geofizikai felmérésének eredményeit is, mely segít bennünket a legmegfelelőbb mintaterület kiválasztásában. A program a lelőhely jellegénél fogva a Kulturális Örökség Napjai tatárjárás tematikájához kapcsolódik. A program zárásaként kerekasztal beszélgetést folytatunk a fémkeresőzésről a Közép-Európai Egyetemen, régészek és fémkeresősök közös részvételével.

A program időpontja: 2016. 09. 17. 09-14 h
A program helyszíne: Fülöp Kecskefarm, Pomáz

A kerekasztal beszélgetés időpontja és helyszíne: 2016. 09. 17. 16:00, Közép-Európai Egyetem

Pomáz-Nagykovácsi puszta, középkori templom és üveggyártó műhely - Pomáz - PEST

Pomáz-Nagykovácsi puszta, középkori templom és üveggyártó műhely

PEST
2013
Pomáz
Liszenkó telep
E-mail: 
pomnak2016@gmail.com

Geolocation is 47.673975, 18.946813

Adatok

Leírás

Vezetett túrák a Pomáz-Nagykovácsi templomromhoz
A program az egykori Kovácsi falu templomának romjaihoz vezeti el a látogatókat, amely Pomáz közelében, egy magánkézben lévő, csak különleges alkalmakkor látogatható farmon fekszik. Kovácsi falut először királyi szolgálónépek lakták, majd a pilisi ciszterci apátság birtoka volt. Lakói a közeli dombon álló templom köré temetkeztek, a templom belsejében pedig a szerzetesi időszak sírjai kerültek elő. A vezetés során e jelenségekre koncentrálunk, bemutatjuk a sírok feltárásának és feldolgozásának régészeti és embertani módszereit, a helyszínen 'élőben' zajló ásatáson. A legkisebbeket régészeti homokozó is várja. A program a lelőhely jellegénél fogva a Kulturális Örökség Napjai tatárjárás tematikájához kapcsolódik.

Központi témák: 
ÖRÖKSÉG ÉS KÖZÖSSÉG
EGYÉB ÉVFORDULÓ

Régi Művésztelep - Szentendre - PEST

Régi Művésztelep

PEST
2000
Szentendre
Bogdányi utca 51.
Telefon: 
+36 26 501 060
E-mail: 
kommunikacio@alkotomuveszet.hu

Adatok

Leírás

A Szentendrei Művésztelepet 1926-ban azok a festőművészek hozták létre, akik a nagybányai hagyományokat kívánták tovább folytatni a megcsonkított magyar hazában. Az alapítók azonban hamarosan többnyire a római iskola hatása alá kerültek, de a párizsi gyökerű konstruktivizmus is korán gyökeret eresztett Szentendrén. Az alapítók 1927-ben vehették birtokba a Pagony egyik szögletét, és építhették, illetve toldozgathatták-foltozgathatták műtermeiket. Ezek helyére a kulturális kormányzat 1972-ben tizenkét, csak nyáron használható műtermet építtetett, ami új lendületet adott a művésztelepnek. A kormányzat a városban létrehozott egy másik telepet is, így az 1970-es évektől a pagonyi festőművész közösség Szentendrei Régi Művésztelep néven jegyezte és jegyzi magát. Kellő karbantartás hiányában azonban a művésztelep műtermei pár évtized alatt romokká váltak.
A telepet 2012–2013-ban újították fel. A hagyományoknak megfelelően 12 műtermet alakítottak ki, amelyekhez közösségi épület és kamaragaléria kapcsolódik. A megújult műtermek egy részét pályázat útján, határozott időre, önállóan alkotó képzőművészek kapják használatba, másik részére pedig – úgynevezett csoportos műteremként –, rövidebb idejű használatra, közösen dolgozó művészek jelentkezhetnek. 2013-tól a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. központja is a művésztelepen található.

Városi Tömegközlekedési Múzeum - Szentendre - PEST

Városi Tömegközlekedési Múzeum

PEST
2000
Szentendre
Dózsa György út 3.
Telefon: 
+36 1 461 6500 / 11271
E-mail: 
muzeum@bkv.hu

Adatok

Leírás

A BKV Zrt. ipartörténeti szakgyűjteménye mintegy 70 felújított jármű és számos egyéb tárgyi emlék segítségével, igazi műemléki környezetben, a több mint 100 éves egykori HÉV kocsiszín épületében mutatja be a városi közösségi közlekedés alakulását. A múzeum öt kiállítóteremmel és szabadtéri kiállítóterülettel várja az érdeklődőket.

Városi Tömegközlekedési Múzeum
Városi Tömegközlekedési Múzeum

Helytörténeti Gyűjtemény, Üllő - Üllő - PEST

Helytörténeti Gyűjtemény, Üllő

PEST
2225
Üllő
Pesti út 96.
Telefon: 
+36 29 320-102
E-mail: 
ullokonyvtar@monornet.hu

Adatok

Leírás

A Helytörténeti Gyűjtemény egy régi nagypolgári családi házban került berendezésre. Az épületben lakott 1951-54. között Pávai-Vajna Ferenc geológus, a magyar hévízkutatás "atyja". Az állandó kiállítást Üllő Város önkormányzata, a várossá válás 10. évfordulója alkalmából, 2015. augusztus 19-én nyitotta meg. A gyűjteményben megtalálható a település élővilágának rövid bemutatása. A történelmi múlt bemutatása régészeti leletekkel indul, szarmata-jazig, avar és honfoglalás kori emlékekkel, és egy teljes szarmata kori sírrekonstrukcióval. Szemléletes tablókon követhető végig a múlt, a hozzájuk tartozó üllői vonatkozású tárgyi-, és írásos emlékekkel. Általános érdeklődésre tarthat számot Kossuth Lajos halotti koszorújának szalagjából egy darab, amelyet a koporsót szállító vonaton szolgálatot teljesítő üllői kalauz kapott emlékbe. A második teremben került újonnan összeállításra egy cserépkályha ritkaság, amely Erdély felszabadulásának emlékére készült. A néprajzi teremben elsősorban a XX. század mindennapos használati tárgyai találhatóak. Megfigyelhető, hogy a tősgyökeres üllőiek bútorzata, eszközei hogyan keveredtek a betelepülők által magukkal hozott jellegzetességekkel. Így kerülhetett kiállításra egy teljes torockói festett konyhabútorzat is. A kiállítást rendezte Fehér László helytörténész.

Központi témák: 
ÖRÖKSÉG ÉS KÖZÖSSÉG

Görög Templom Kiállítóterem - Vác - PEST

Görög Templom Kiállítóterem

PEST
2600
Vác
Március 15. tér 19.
Telefon: 
0630/555 73 06
E-mail: 
molnar.robert@muzeumvac.hu

Adatok

Leírás

A váci, görögnek nevezett – valójában cincár – ortodox kereskedők a 18. század elején települtek le Vácon. Később más etnikumú, pl. szerb betelepülőkkel együtt gyakorolták vallásukat. A közösség megerősödését követően a 18. század végén templom-építésbe kezdett, a korban általános típusterv alapján. A 18. század végén a Pilgram-féle „Idealplan”-ok alapján épült ortodox templomok sajátossága, hogy „a nyugati barokk építészeti keretek közt keleti rítusú templomot rejt.”
A váci templom építése 1793-ban már zajlott. Erről tanúskodik Obermann Mihály özvegyének beadványa, melyben azt panaszolja, hogy a templom építése során az ő házfalában kárt okoztak. 1795. szeptember 30-án Popovics Dénes budai görög püspök ünnepélyesen felszentelte a templomot. „1805-ben és 1824-ben nagyobb építkezést végeztek rajta”. Feltehetően 1805-ben készült el a torony, mivel ettől az időponttól kezdve szerepel a számadásokban a harangozó díjazása.
A templom szakrális funkciója a felszenteléssel kezdődött 1795-ben, és 1963-ban az eladásával zárult le. Tényleges, templomként való használata korábban ért véget, hívek hiányában, a templomban már a második világháborút megelőzően is ritkán tartottak istentiszteleteket. Az épület a ’60-as évek elejére rendkívül rossz állapotba került. Mivel az ortodox egyház nem tudta az életveszélyessé vált házat felújítani, beleegyezett abba, hogy eladja a városnak. 1964-ben a városé lett a templom.
A templom múzeummá alakításáról először 1966-ban esett szó, de az oda megálmodott „múzeumi negyed” tervei azóta sem valósultak meg. Az épületet azonban birtokba vette a múzeum, és ezzel kezdetét vette a templomépület történetének új korszaka. Azóta időszaki – főként képzőművészeti és interdiszciplináris - kiállításokat rendeznek itt a múzeum munkatársai.

Központi témák: 
ÖRÖKSÉG ÉS KÖZÖSSÉG

Pannónia Ház - Vác - PEST

Pannónia Ház

PEST
2600
Vác
Köztársaság út 19.
Telefon: 
+36 27 513-482
E-mail: 
pannoniahazvac@gmail.com

Adatok

Leírás

A váci főtér keleti házsorában áll a Pannónia néven ismert emeletes, klasszicizáló barokk épület. Uradalmi kocsma volt az 1700-as évek elején (első írásos emléke 1718-ból való), később Aranyszarvas néven vendégfogadóként működött. Társadalmi eseményeknek adott helyet, színtársulatokat fogadott, falai közt játszott vándorszínész korában Petőfi Sándor is. A Pannónia név már a későbbi kereskedőház időszakából származik. Az elmúlt évtizedekben számos intézmény használta, működött itt mozi, később a Váci Értéktár is, jelenleg a város muzeális gyűjteményei számára kijelölt épület.
Állandó kiállításaink:
- Hincz Gyula (1904-1986) kétszeres Munkácsy-díjas, Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész festményeit, egyedi és sokszorosított grafikáit, kerámiáit, könyvillusztrációit és szobrászati munkáit bemutató életmű-kiállítás
- Vasba öntött történelem. XVI-XX. századi öntöttvas gyűjtemény
- Gádor István (1891-1984) kétszeres Kossuth-díjas keramikus életmű-kiállítása, Gádor Magda, Nagy Sándor, Hincz Gyula, Csaba Mária és Gorka Géza műveinek kíséretében

Pannónia Ház homlokzata

Váci Püspöki Palota - Vác - PEST

Váci Püspöki Palota

PEST
2600
Vác
Migazzi tér 1.
Telefon: 
06 20 974 2458
E-mail: 
satori.laszlone@vaciegyhazmegye.hu
Figyelem!: 

A Palota csak vezetéssel tekinthető meg!

Adatok

Leírás

A Váci Püspöki Palota alapjait Althann M. Frigyes tette le 1732-ben. Unokaöccse, Károly készítette a pincét, Migazzi Kristóf bíboros építtette az épületet 1771-től.
A palota a mai napig is a mindenkori püspök lakóhelye, egyes termei pedig irodaként szolgálnak.

Nemzeti Botanikus Kert - Vácrátót - PEST

Nemzeti Botanikus Kert

PEST
2163
Vácrátót
Alkotmány 2-4.
Telefon: 
06 28 360 122
E-mail: 
thalmeiner.tunde@okologia.mta.hu

Adatok

Leírás

A több mint 180 éves műemlék- és természetvédelem alatt álló romantikus tájképi kert hazánk legfajgazdagabb tudományos élőnövény gyűjteménye. Minden évszakban lebilincselő látvány 27 hektáron. Az eddig észlelt fészkelő madárfajok száma 62, a tavakban 22 halfaj él, 73 puhatestű (csiga és kagyló) állatfaj talált itt otthonra. Egynyári növénybemutatók, hangulatos sétautak, muskátli- és rózsa fajtabemutató és a természet sok-sok apró csodája várja egész évben kedves vendégeinket.

Clerodendrum bungei - A több mint 180 éves műemlék- és természetvédelem alatt álló romantikus tájképi kert hazánk legfajgazdagabb tudományos élőnövény gyűjteménye. Minden évszakban lebilincselő látvány 27 hektáron. Az eddig észlelt fészkelő madárfajok száma 62, a tavakban 22 halfaj él, 73 puhatestű (csiga és kagyló) állatfaj talált itt otthonra. Egynyári növénybemutatók, hangulatos sétautak, muskátli- és rózsa fajtabemutató és a természet sok-sok apró csodája várja egész évben kedves vendégeinket.
A Vigyázó kastély helyére épült udvarház
Egynyári virágágyás
Egynyári virágágyások
A Műrom a Romos-szigeten
Berkenyeház -állandó kiállítás
A Tornácosház
A Nagy-tó
Magyar botanikusok emlékoszlopa
Lilium tigrinum - Tigrisliliom

Barcsi malom - Barcs - SOMOGY

Barcsi malom

SOMOGY
7570
Barcs
Béke utca 140
Telefon: 
+36 20 412-8087
E-mail: 
barcshmmill@gmail.com
Figyelem!: 

Ebédszünet: 12:00-13:00

Adatok

Leírás

1909-ben Werkman Mátyás és társai a Nyíres-erdő alatti részen téglagyárat indítottak. A gyár 1911-ben a malomrésszel bővült. Magán- és kereskedelmi célokra történő őrlés mellett lisztfélék értékesítésével, mészhomok-tégla gyártásával és értékesítéssel is foglalkoztak. 1914-ben új részvényesek kezébe került a malom, akik a működést leállították. A következő évben, 1915-ben újból őrölni kezdett, ekkor viszont tűz pusztította el a belső berendezését. 1917-ben felszámolták az üzemet. 1935-ben ismét új tulajdonosok lettek, a malom újra működött, napi 180 mázsa gabonát őrölt. A II. világháború után államosított malom az 1990-es évek közepéig működött. Ezután ismét új tulajdonosa lett a, aki még 2 évig üzemeltette.
A HM-Mill Kft 2015-ben jutott hozzá az épülethez. Célunk a múzeumi jelleg megtartása, megóvása és az újraindítás. Külső-belső illetve gépfelújítások már folynak, és hamarosan elkészülnek.

Malom épülete
Munkagép
Lisztre várva

Régi bíróság épülete - Barcs - SOMOGY

Régi bíróság épülete

SOMOGY
7570
Barcs
Széchenyi u. 19.
Telefon: 
+36 70 440 4386
E-mail: 
jakabosne.balogh.edit@tkki.hu
Figyelem!: 

Edédszünet: 12.00-13.00 között

Adatok

Leírás

Az egykori bírósági épület a város régi közigazgatási központjában, a vasútállomástól gyalogosan is elérhető távolságban található. A klasszicista épület az 1880-as években épült, 1982 óta műemléki védelem alatt áll. Az önkormányzat tulajdona. Az infrastruktúra fejlesztésével egy új Közösségi Központ létesült, melynek fenntartását a Türr István Képző és Kutató Intézet biztosítja 15 éven keresztül.

Bejárat az udvar felől
Utcafront

Goszthony-kúria - Bárdudvarnok - SOMOGY

Goszthony-kúria

SOMOGY
7478
Bárdudvarnok
Bárdibükk 12.
Telefon: 
+36 70 3844307
E-mail: 
bardibukkglass@glassart.hu

Adatok

Leírás

Goszthony Mária (1893 - 1989) festő- és keramikusművész egykori lakóháza és műterme. A művésznő halála óta a Nemzetközi Üveg Alkotótelep működik itt. A Goszthony Mária Emlékszoba és az Üvegművészeti kiállítás látogatható az érdekelőknek. 1990 óta minden évben az augusztus 20-i héten tartjuk az üvegművészeti szimpoziont, ehhez kapcsolódóan 2008 óta a Bárdudvarnoki Kulturális Hét / Zselic Lelke Fesztivált.
A parkban álló kocsányos tölgy, az Öreg tölgy becsült életkora 300 - 400 év, kerülete több, mint 6 méter.
A kúria egész évben látogatható - telefonos vagy levélben történő bejelentkezés után.

Goszthony-kúria
Öreg tölgy a Goszthony-kúria parkjában
Öreg tölgy a Goszthony-kúria parkjában télen
Központi témák: 
ÖRÖKSÉG ÉS KÖZÖSSÉG

Református iskola - Bárdudvarnok - SOMOGY

Református iskola

SOMOGY
7478
Bárdudvarnok
Kaposszentbenedek 63.
Telefon: 
+36 70 3844307
E-mail: 
bardibukkglass@glassart.hu

Adatok

Leírás

Az egykori Református iskola helyi védettséget élvez. Az 1970-es évek közepéig volt itt tanítás. A rendszerváltás után a helyi református egyház visszakapta a tulajdonjogát. A tanítólakást gyülekezeti teremként használja a gyülekezet, az osztályterem kulturális és közösségi alkalmaknak ad helyet a Térségi Együttműködés Társasága szervezésében. Ilyen rendezvények a Magyar Kultúra Napja, esetenként a március 15-i Pilvax Kávéház. Az egykori református iskola állandó helyszíne a Bárdudvarnoki Kulturális Hét / Zelic Lelke Fesztivál megnyitó ünnepségének és kiállításainak. 2016. márciusában indult a rajziskola, heti egy alkalommal, féléves termésének kiállítása látható más művekkel együtt.

Református iskola, Bárdudvarnok, Kaposszentbenedek
Központi témák: 
ÖRÖKSÉG ÉS KÖZÖSSÉG

Református templom - Bárdudvarnok - SOMOGY

Református templom

SOMOGY
7478
Bárdudvarnok
Kaposszentbenedek 23.
Telefon: 
+36 70 3844307
E-mail: 
bardibukkglass@glassart.hu

Adatok

Leírás

A Bárdudvarnok község kaposszentbenedeki részén lévő Református templom a falu egyetlen hivatalosan nyilvántartott műemléke. 1825-ben épült klasszicista stílusban.

Református templom, Bárdudvarnok, Kaposszentbenedek
Központi témák: 
FORSTER ÉVFORDULÓ/MŰEMLÉKVÉDELEM
ÖRÖKSÉG ÉS KÖZÖSSÉG

Fonyódi Természetvédelmi és Helytörténeti Gyűjtemény - Fonyód - SOMOGY

Fonyódi Természetvédelmi és Helytörténeti Gyűjtemény

SOMOGY
8640
Fonyód
Bartók Béla u. 3.
Telefon: 
06-85-560-392
E-mail: 
fonmuzeum@t-online.hu

Adatok

Leírás

A Fonyódi Természetvédelmi és Helytörténeti Gyűjtemény épületét 1906-ban Velics Antal turkológus építette balatoni villaként a késő eklektika stílusában. 1916-ban és 1917-ben Szinyei Merse Pál ebben a villában nyaralt családja és Molnár C. Pál társaságában. Nyolc vagy tíz képet festett az itt tartózkodása idején. 1948 után államosították, 1990-ig moziként működött. A Fonyódi Múzeumi és Helytörténeti Egyesület 2000-ben használatra kapta az ingatlant, amely az első Széchenyi-terv pályázat segítségével rekonstrukciós tervek alapján megújult, azóta természetvédelmi és helytörténeti gyűjteményként funkcionál. Az épület teraszáról és a kertből páratlan panoráma tárul a látogató szeme elé, a Balaton és a mesés túlpart kápráztatja el a szemlélődőt.
Az épület felújításáért Forster Gyula éremmel tüntette ki a NKÖM az Egyesületet.

A Múzeum épülete
A múzeum épülete a hátsó kertből és a sétányról nézve
Központi témák: 
FORSTER ÉVFORDULÓ/MŰEMLÉKVÉDELEM
ÖRÖKSÉG ÉS KÖZÖSSÉG

Szivárvány Kultúrpalota - Kaposvár - SOMOGY

Szivárvány Kultúrpalota

SOMOGY
7400
Kaposvár
Noszlopy G. u. 1.
Telefon: 
+36 82 501 517
E-mail: 
foepitesz@kaposvar.hu
Figyelem!: 

Az épület csak vezetett séta keretében látogatható!

Adatok

Leírás

1928-ban átadott, egyiptomi ornamentikával gazdagon díszített, art deco moziépület. Átalakítása és felújítása 2010-ben történt.

Szivárvány Kultúrpalota
Egykori városi mozgóképszínház

Városháza - Kaposvár - SOMOGY

Városháza

SOMOGY
7400
Kaposvár
Kossuth tér 1.
Telefon: 
+36 82 501 517
E-mail: 
foepitesz@kaposvar.hu
Figyelem!: 

Csak csoportos vezetéssel látogatható!

Adatok

Leírás

1904-ben átadott neoreneszánsz városháza. Az épület színes üvegablaki Róth Miksa műhelyében készültek. A díszterem fa falburkolta és berendezése a kaposváriak egyik büszkesége.

Kaposvári városháza egykori képeslapon

A Molnár család magángyűjteménye - Kéthely - SOMOGY

A Molnár család magángyűjteménye

SOMOGY
8713
Kéthely
Hegyalja utca 9.
Telefon: 
+36 20 454-8968
E-mail: 
info@molnarep.hu

Adatok

Leírás

A Molnár család kb. 6 éve kezdte el kialakítani a régi polgári bútorokból és paraszti eszközökből álló gyűjteményét. A gyűjtemény része egy régi viseleteket bemutató babakiállítás, valamint régi újságok és könyvek bemutatása is. A gyűjtemény része egy régi helyi fodrászüzlet berendezése és egy régi asztalosműhely. A bemutatott eszközök egy része megfogható, kipróbálható - felügyelet mellett.

Szabadtéri tűzhely mely folyamatosan használatban van.
Szabadtéri mosdó
Asztalos műhely
Mezőgazdasági eszközök
Szőlészet eszközei
Régi fotók gyűjteménye
Régi könyvek, újságok
A gyűjtemény megvalósítói Molnár Zoltán és Molnár Zoltánné
Polgári ház bútorzata
Polgári ház bútorzata

Szentháromság római katolikus templom - Somogysárd - SOMOGY

Szentháromság római katolikus templom

SOMOGY
7435
Somogysárd
Szabadság tér 7.
Telefon: 
+36 20 508 9656
E-mail: 
vargamate12@gmail.com
Figyelem!: 

Az idegennyelvű épületvezetésre az igényt kérjük előre jelezni!

Adatok

Leírás

Az 1755-58 között, a Somssich-család által építtetett barokk stílusú templom felújított állapotban várja a híveket. 2014. őszén nyílt meg a templom oratóriumában kialakított "Sárd története az egyház tükrében" című kiállítás. A tárlaton a római katolikus templomhoz és a településhez kötődő tárgyak, régi iratok kerülnek bemutatásra, de egyben kitekintést nyerünk Sárd és környékének történelmére is. Régi miseruhák és kellékeik, templomi zászlók, misekönyvek tárulnak a szemeink elé, valamint többek között egy régi oltár is felújításra került. A helyi közösség lelkesedésének köszönhetően a tárlat folyamatosan bővül.

A somogysárdi templom
A somogysárdi templom
A kiállítás egy részlete
A kiállítás egy részlete
A kiállítás egy részlete
A kiállítás egy részlete
A kiállítás egy részlete

Szent László Nemzeti Emlékhely - Somogyvár - SOMOGY

Szent László Nemzeti Emlékhely

SOMOGY
8698
Somogyvár
Besliahegy 64
Telefon: 
+36 70 197-9902
E-mail: 
somogyvar@forsterkozpont.hu

Adatok

Leírás

I. (Szent) László király a bencés apátságot 1091-ben alapította Szent Péter és Pál apostolok valamint Szent Egyed tiszteletére. Ez volt a középkori Magyarország legnagyobb apátsága, ahova a dél-franciországi Saint Gilles-ből hívatott szerzeteseket.
Az évszázadokon át virágzó apátságból mára csak romok és töredékek maradtak.
2012 és 2015 között felépült a romoktól pár száz méterre található látogatóközpont, melyben nem klasszikus értelemben vett kiállítás látható, a bemutatott tárgyakon és az információkon kívül a romterület könnyebb megértését multimédiás eszközök és programok is elősegítik.

Oldalak