Szászvári Várkastély

BARANYA
7349
Szászvár
Templom tér 2.
Telefon: 
+36308207468
E-mail: 
szaszvarivar@gmail.com

Adatok

Leírás

A vár a XIV. század második felében püspöki uradalmi udvarházként jött létre, eredetileg alápincézett, emeletes, igényesen kialakított kőépület volt, bejáratát egy lépcsőtoronyban helyezték el. Ez az egyik legkorábbi fennmaradt példája annak a középkori udvarháztípusnak, amely a XV-XVII. században széles körben elterjedt egész Európában.
Többszöri kibővítést követően 1439-ben már várként említi egy oklevél az épületet. A fényes püspöki rezidencia 1543-ban került a törökök kezére, akik közigazgatási székhelyet rendeztek be benne. A XVII. század második felében történt keresztény támadások során, 1680-ban az ostromlók felrobbantották a keleti palotaszárnyat. 1776-ig állt romosan a vár a falu közepén, míg Klimó György püspök rendbe nem hozta plébániaház céljára a nyugati szárnyat. Ebben az időben épült fel a vár külső udvara helyén a ma is álló barokk plébániatemplom is. 1821-ben a plébániaházzá alakított középkori palotaszárnyat jelentősen átépítették. A ház ebben a formában érte meg a XX. századot, míg 1980-ban Gerő Győző és Sándor Mária vezetésével megindult a régészeti kutatás. Az ásatásokból előkerült gazdag kőfaragvány anyag sok fontos elpusztult középkori részlet elméleti rekonstrukcióját tette lehetővé, amelyeket Szíjjártó Kálmán készített el. A 2000-es évekre a teljes műemléki helyreállítás tervei is készen álltak, ám csak 2012-ben indulhattak meg a restaurálás előkészületei. A kivitelezés 2015 tavaszán indult meg, majd a vár hivatalos megnyitójára 2016. június 14-én került sor.
A Szászvári Várkastély kellemes időtöltést kínál minden korosztály számára, különös figyelmet fordítva a gyermekekre. Interaktív kiállításunkon megismerhetik a vár és a falu történetét, ízelítőt kapnak a középkor uradalmának mindennapi életéből.